A Balti államok rajta voltak a bakancslistámon, így habozás nélkül megvettük a repülőjegyeket Ildivel, amikor a Wizz Air járatot indított Vilniusba. A legideálisabb időszak a repülőjegy árát tekintve október 1-8. volt, ami kicsit sok egy 600ezres lakosú főváros megtekintésére, de így legalább lehetőség nyílt az ország többi részének meglátogatására és átutazni Lettorszába is.
Korán kellett kelni az induláshoz, és a repülési idő másfél óra, így időben megérkeztünk Vilniusba, de sajnos elbénáztuk az autóbérlést (debit-credit kártya probléma miatt), ezért beletelt némi időbe, mire megszültük a megoldást, hogy mi legyen. Szerencsére nincsenek nagy távok Vilniusban, gyorsan beértünk a belvárosba. Sikerült a legdrágább parkolózónában leparkolni (ez utólag derült ki – 3,5 eur/óra), de örültünk, hogy végre megkezdhetjük utazásunk érdemi részét.
A városnézés St. Anne-templomnál indult, ami messze nem egy átlagos templom. A vörös téglái és a gótikus díszítése annyira finom, hogy Napóleon állítólag haza akarta vinni Párizsba.
Innen az Óváros felé vettük az irányt és rögtön belebotlottunk az irodalmi falba, ahol idézetek, versek és emléktáblák sorakoznak. Arról híres, hogy minden litván írónak vagy művésznek van a falon egy műalkotása, ami az életét jelképezi. Ezután a városháza felé sétáltunk. Meglepődtünk, hogy milyen kevés ember látható az utcán, főleg a belvárosban. Lehet, hogy máskor is ennyien vannak, csak nem vagyunk hozzászokva a jóval kisebb főváros méreteihez. Az egész országot 2,8 millióan lakják, ebből a főváros lakossága 600ezer fő.
Ami még feltűnt, a sok zöld, a tiszta, rendezett utcák. Abszolút kisvárosi hangulata van a város ezen részének. Mivel ez volt az első parkolásunk és rutintalanok voltunk, időre vissza kellett érni a parkolóórához, de utána letöltöttem az Unipark applikációt – ami, mint kiderült Lettországban is működik – , hogy ne a parkolóóra határozza meg a programunkat és így már tudtunk figyelni a parkolózónákra is.
Ebédre – bővén délutáni órákban – átsétáltunk Užupis negyedbe, ami kb. Vilnius saját kis bohém köztársasága. Van saját zászlójuk, alkotmányuk meg sok művész, aki valószínűleg sosem kel reggel nyolckor.
Megkóstoltuk a híres céklalevesüket (šaltibarščia), amitől kicsit tartottam, mert nem vagyok nagy cékla rajongó, de isteni volt, valamint a Cepelinai-t, ami nagyjából egy nagy méretű krumpligombóc hússal a közepén. Rendeltünk még krumpli palaicsintát is, ami nagyjából nálunk a tócsni. Minden nagyon ízlett. Nem árt, ha valaki szereti a kaprot, ha errefelé jár, mert szinte mindenbe raknak. Gondolom olyan fűszer náluk, mint nálunk a pirospaprika 🙂
Hideg céklaleves – Šaltibarščiai
Húsos gombóc – Cepelinai
Krumpli palacsinta – Bulviniai blynai
Ebéd után folytattuk sétánkat az Užupis negyedben, érintve a Bernardin Kert szélét. Még mindig álmélkodtunk a város zöld felületein. Mindenhol olyan zöld színű (élénk zöld) és frissen nyírt, mint Ausztriában. A Vilnia folyó környéke, ahhoz képest, hogy a fővároson átfolyik, egészen vadregényes, zöld partok, fák, madarak, mintha egy kis erdei patak lenne a város közepén.
A Gediminas-várat, és a domb alatti Katedrális teret autóból néztük meg, mert sötétedés előtt, legkésőbb este 7-re mindenképpen el akartunk jutni a szállásra. Külvárosban, a repülőtérhez közel foglaltunk szobát, hogy hazafelé – bár nem kell olyan korán kelni, mint idefelé – gyorsan eljussunk a reptérre.
