A Masca völgyet a látványosságok közül a sorrend végére tettem, mert hallottam, hogy ez a legszebb és ezzel szerettem volna megkoronázni utunkat. A völgy felé vezető út már önmagában program. A szerpentin keskeny, a kanyarok élesek. A korai indulásra nemcsak a kevés parkolóhely motivált, hanem a keskeny út. Jó stratégiának bizonyult, ugyanis alig találkoztunk autóval. Mondjuk előfordult, hogy frászt kaptam, hogy a szembe jövő kisbusz, hogy fog elférni mellettem, mert én ugyan lelassítottam, de ő nem. Szerencsére jól mérte fel a helyzetet és nem volt semmi gond.
9 óra körül már a helszínen voltunk, de már nem sok szabad hely maradt a parkolóban. Teidén kívül most kényszerültünk másodszer felvenni a kabátunkat, mert kicsit hűvös és meglehetősen szeles volt az idő. Lesétáltunk a faluba, ahol már szép számmal voltak turisták, bár a kávézók még csak gondolatban nyitottak.
Masca falu apró. Pár ház, teraszok, pálmák, háttérben meredek sziklafalak. Nem egy „egész napos” hely, inkább olyan, ahol megállsz, sétálsz egyet, iszol egy kávét, és nézed, ahogy a hegyek körbezárják az egészet. A kilátás lefelé a szurdokba brutális, innen látni igazán, mennyire mélyen vágta be magát a völgy.
Mielőtt továbbmentünk volna, ittunk egy kávét, ami nagyon jól esett a korai kelés miatt. Egyre több turista jelent meg, pedig még 10 óra körül sem járt az idő. Örültünk, hogy mi már „végeztünk”.
Kb. 45 perc múlva megérkeztünk a sziget északi részén fekvő Garachico nevű partmenti településre. Van egy hatalmas nagy városi parkoló, ahonnan gyalogszerrel könnyen bejárható a centrum. Ebédhez még korán volt, ezért egy cukrászdában kötöttünk ki. Szimpatikus helynek nézett ki, de a sütiktől nem voltunk elájulva.
Következő megállóhelyünk Icod de los Vinos, ami a több száz éves sárkányfájáról híres. A pontos koráról viták folynak, ezért én megsem kísérelek pontos számot írni. A kert, ahol a sárkányfa található belépő díjas, de a mellette lévő közparkból tökéletesen látni. Normál esetben. Leszállt egy felhő, amikor megérkeztünk és persze így is látható volt a fa, csak nem teljesen tisztán. A közelben található egy banán múzeum ültetvénnyel, gondoltok, hátha jobbra fordul az idő, amíg megnézzük a helyet. Megmutatják, hogyan termesztik, milyen fajták vannak, és a különböző fajtákat a mini ültetvényben is meg lehet tekinteni. Kellemes kis program.
A belépő fejenként 5 euró, ami mellé jár mindenkinek egy darab banánt és kifelé kóstolónak banánlikőrt. Szerencsére tényleg minimális mennyiséget adnak, mert mindketten meg akartuk kóstolni, de ugye egyikünknek vezetni is kellett. A finom likőrt természtesen meg lehet vásárolni (nyilván ez a célja a kóstolónak) és még sok banánból készült terméket: banán lekvár (inkább krém), banános illatszer, banán mintás kacatok stb. A repülőre vihető folyadék mennyiség korlátozása és a hátizsákunkban rendelkezésre álló szabad kapacitás miatt minimális mennyiségű kóstolót vásároltunk a banán likőrből és 4 db különböző ízű – köztük banános – mini lekvárt.
A köd nem szállt fel, mire végeztünk a múzeumban, sőt az eddig párakapunak érzékelt csapadék egyre intenzívebb lett. Kinéztünk egy jó kis éttermet, ami annyira jó lehetett, hogy nem kaptunk asztalt, így szomorúan továbbálltunk. Tettünk még pár kisérletet étterem keresésre, de végül úgy döntöttünk, hogy hazafelé vesszük az irányt és majd útközben megállunk valahol.
Mondják, hogy a sziget északi részén más az időjárás, amit most mi is megtapasztaltunk. Nem sokkal később már nyoma sem volt az esőnek, Adejeben pedig hétágra sütött a nap, ahogy szokott.
