Nagyon korán indultunk, mert ez lesz a leghosszabb napunk. 6 órakor már az autóban ültünk, nem volt nagy veszteség a szállodai reggeli kihagyása. A lábam továbbra is fáj, de legalább tudok menni és mintha kicsit jobb lenne.
Meg sem álltunk – csak tankolni, pisi szünetet tartani- Gabaláig (Gebele), ahová valamikor délelőtt 9-10 óra között értünk. Bakutól távolodva egyre kevésbé jellemző az angol wc, szinte csak pottyantós volt mindenhol, legyen az akár étterem vagy benzinkút. Terv szerint felvonóval szerettünk volna felmenni egy 2000 méteres hegycsúcsra, de az első ilyen állomásnál kiderült, hogy nem megy a felvonó, viszont elirányítottak olyan helyre, ahol működik. Egyetlen hátránya a szezonon kívüli utazásnak (főleg késő ősztől kora tavaszig), hogy nem biztos, hogy minden nyitva van.
A felvonó, amivel sikerült végül felmenni a hegyre, egy sí központban található, ahonnan 3 felvonó is indul. Mi a legmagasabb pontot, Yatmish Gozal-t választottuk, ahová átszállással jutottunk fel 1920 méterre. Gyönyörűen sütött a nap. Azt hittük, hogy fent fázni fogunk, de érdekes módon, ellenkezleg, kabát nélkül simán lehetett lenni, míg ahonnan indultunk, hidegebb, szelesebb volt.
Színvonalas étterem várja a turistákat, pazar kilátással a hegyen. Nehéz megállni, hogy ne élvezze az ember a nem mindennapi látványt egy pohár ital mellett. Mi sem álltunk ellen ennek a késztetésnek.
Visszatértünk után a „földre” a Nohur tó útbaejtésével a Yeddi Gozel vízeséshez igyekeztünk. A tó nem volt különleges, teljesen ráépült a szolgáltató ipar. Éttermek, árusok sorakoztak az odavezető úton. Pangó időszak lévén elég nagy figyelmet kapott kis csoportunk.
A vízesés sem volt olyan értelemben különleges, hogy láttunk már nagyobbat, szebbet más országokban. Persze a magyar Ilona-völgyi vízeséshez képest figyelemreméltó.
Több zöldséges árusnál láttunk színes, lapos „ízéket”. A nevét sajnos nem tudom, az internet szerint „lapos, színes, gyümölcsös édesség az utcai árusoknál” akkor az szinte biztosan bastıq vagy pestil. Ezt megerősíteni, sem cáfolni nem tudom 😀 Állítólag aszalt gyümölcsből főzött és kiszárított lap, amit zacskózva árulnak. Az íze általában édes-savanykás, és nasiként vagy teához fogyasztják. Edina vett pár darabot és minket is megkínált belőle. Hááát, nem mondanám, hogy finom volt 😀
Nem tudtuk felmérni, hogy hol mennyi időt fogunk tölteni és mivel nagyon korán indultunk, jól alakultak időben a programok, ezért úgy döntött a társaság – a korábbi tervhez képest -, hogy együtt megyünk tovább Sheki-be. A Sheki Khan Palotát (UNESCO örökség) és Karavánszerájt eredetileg négyen néztük volna meg, de így együtt maradt a társaság.
Sheki – az útleírások szerint – Azerbajdzsán egyik legbájosabb hegyvidéki városa. A város a selyemkészítéséről, mézéről és régi kereskedőházairól híres. A pozitív vélemények és az Unesco-s Palota miatt ez volt számomra az egyik látnivaló, amit mindenképpen szerettem volna megnézni, még ha a legtávolabbi program is Bakutól. Sikerült is zárás előtt a Palotába érni.
A Sheki Khánok Palotája a 18. században épült, és híres a színpompás üvegablakairól, amelyeket szög és ragasztó nélkül illesztettek össze. A palota kívülről ugyan kicsi és szerény, belül viszont minden fal festett mintákkal és aprólékos díszítéssel mesél a khánok világáról.
Nem szabadott fényképezni, de titokban egyet kattintottam…. 😀
A legjobbkor érkeztünk, a naplemente sugarai vilgátítottak be a színes üvegeken.
Shekit hagyományos épületei teszik Azerbajdzsán egyik legszebb történelmi városává. Szívesen bejártam volna a várost, ha több időnk marad – ezért az egyért örültem volna, ha úgy alakul, hogy egy éjszakát itt kell tölteni.
A Karavánszeráj a régi Selyemút hangulatát idézi: vastag kőfalak, boltíves folyosók és belső udvar, ahol egykor kereskedők és utazók pihentek meg lovaikkal. Ma étterem és szállás működik benne.
Már besötétedett és hosszú út várt ránk hazáig (kb. 4 óra), logikusnak tűnt, hogy vacsorázzunk indulás előtt. Találtunk is egy jó kis helyet, ahol megkóstoltuk a helyi specialitást, a bárányhúsos ‘piti’ elnevezésű levest, melyet agyag edényben szolgálnak fel. Először a levét öntik ki egy tálba, utána összetörik a sűrűjét, majd azt is kiöntik a tányérba. Shekiben hagyományosan gesztenyével készítik.
