Kezdőlap » Élménybeszámoló » 1. Nap érkezés Malagába

1. Nap érkezés Malagába

O8.21. Erkezés Malagába

Csak pár hete derült ki, hogy idén még megyünk nyaralni Spanyolországba, Malagába. Általában hónapokkal korábban lefoglaljuk az útjainkat, ezt a spontán szervezést barátainknak, Tamarának és Balázsnak köszönhetjük, akik megengedték, hogy malagai lakásukban megszálljunk. Nem is kellett több, rögtön lecsaptunk a lehetőségre. Tavaly nem voltunk sehol a Covid miatt, nagyon szenvedtem, vágytam az új élményekre, ezért nagyon hálás vagyok a lehetőségért. Már kezdtem aggódni, hogy beszárad a tinta az útinaplómban 🙂

Szombaton késő délután indultunk Ryanair járattal. Nagyon lassan ment a becsekkolás a reptéren, mert csak 3 utasfelvételi pult működött 5 járat utasaihoz. Több, mint 1 óra sorban állásba került, hogy feladjuk a nagy bőröndünket. Szerintem ennyit még sosem álltunk sorba check-in-nél. Nem is várakoztunk egy percet sem a továbbiakban, a biztonsági ellenőrzés után egyből mentünk a repülőgéphez beszállni.

Az út 3,5 óra Malagába, simán, szerencsére eseménytelenül telt a repülőút.

Gyönyörű látvány a repülőről

Idő eltolódás nincs. 8 óra után kevéssel szálltunk le. Nagyon gyorsan kiértünk a reptérről. Csak az előre kitöltött és kinyomtatott spanyol Covid papirt kellett bemutatni. Mire ezzel végeztünk és megtaláltuk a poggyász felvételt, a bóröndök már várták az utasokat.

A repülőtéren Adriék – itt élő magyarok – vártak minket, tőlük bérelünk autót itt tartózkodásunk alatt. Elvittek a műhelyükig, ahol átszálltunk egy 6 személyes KIA autóba, ezzel mentünk Tamaráék lakásához. Könnyen megtaláltuk a térképnek és pontos leirásnak köszönhetően.

A lakás egy nagy társasház 7. emeletén van szuper kilátással. Az egyik irányban a tengert, a másik irányban hegyeket látni. Szép a társasház udvara, egy nagy medencével a közepén. Itt szinte minden társasháznak van medencéje.

Száláshelyünk
Kilátás az egyik irányba……
…. másik irányba

Nem sok mindent láttunk a városból ezen rövid idő alatt, de amit igen, az tetszett. Hangulatos, pálmafás, virágos, tengerparti város mediterrán stilusú házakkal. Ami kimondottan tetszik, hogy nem sik területen fekszik, hanem egyik oldalon hegyek, a másikon tenger szegélyezi.  Egyébként a szállás Benalmadena-ban van. Nem tudom, hogy hivatalosan Malagahoz tartozik-e vagy külön település, de teljesen egybe van épülve Malagával.

Jó későn feküdtünk le, bár nem csináltunk semmi különöset, de gyorsan elment az idő, mire ágyba kerültünk.

Bejegyzés felcimkézése: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .