Nincs konkrét tervünk mára (egyre spontánabbak vagyunk), ismerkedünk a közel félmillió lakosú várossal. Mivel a város szélén van a szállás, kell 2o-3o perc, hogy beérjünk. A külváros nem túl szép, ahogy az lenni szokott. Sok a 3 kerekű motorbicikli, és a lovas/szamaras kocsi sem ritka szállitási eszköz. Sajnos bőven akad kóbor kutya és macska is.
Ahogy egyre beljebb haladunk, modern, építkezésekkel teli várost látunk. 196o-ban történt pusztitő földrengés után újjáépitették a várost. Nincs különösebben kulturális értéke, főleg strandolni járnak ide a turisták, mi meg azért, mert ide volt olcsó a repülőjegy. Fő uticélunk Marrakesh, de nem bánom, ha Agadirból is kapunk egy kis ízelítőt.
A vezetés kaotikusabb, mint Grúziában és Albániában, de Zsolt nagyon gyorsan felvette a ritmust, talán túl gyorsan is. Próbálok besegíteni a figyelésbe, mert mindenhonnan jönnek az autók, motorosok, de megnyugtat, hogy ura a helyzetnek. Az ő szavaival élve: „azt is észreveszem, ha egy légy elrepül a kocsi mellett”. Én néha legszívesebben becsuknám a szemem. Szerinte itt a sávok csak „ajánlás”. A körforgalom sem úgy működik, mint nálunk, nem annak van elsőbbsége, aki benne van, hanem…. még nem tudjuk. Talán egy hét múlvára megfejtjük.
Meglátogattuk a Souk El Had nevű piacot, ami a legnagyobb a városban. Nevezhetjük bazárnak is, az jobban hangzik. Ahogy várható, mindenféle portéka kapható. Kicsit tartottam tőle, hogy az árusok nagyon tolakodóak lesznek, de nem volt vészes. Szerencsére tömeg sem volt délután lévén, gondolom este sokkal többen vannak. Vettünk tealeveleket egy barátunk kérésére és magunknak is, fűszert és persze hűtőmágnest. A fűszeres fickó nagyon kedves volt, mindent elmagyarázott, hogy melyik teafűnek mi a neve, mire való,hogyan kell elkészíteni. Akkor még bőszen bólogattam, mostanra már fogalmam sincs, hogy melyikre mit mondott… Nagyon meggyőző volt az eukaliptusz kristály, melyből egy nagyon pici darabra forró vizet öntött, majd belélegeztette velünk. Ennél jobb nem kell, ha arra van szükség, hogy az „orrodat is tiszticcsa”. Vettünk is belőle, hogy ha bárkinek bedugul majd az orra a családban, jól kidugítjuk vele. Felettébb bízom a fogyasztó teában is. Ha nem működik, kénytelen leszek visszajönni reklamálni.
Következő helyszínünk a Medina. Igaz nem az eredeti, hanem újjáépített, de szerintem megéri megnézni. Hangulatos utcácskái, mozaikból kirakott képei, kőberakással díszített falai elragadóvá teszik. A szabálytalan, kanyargó utcákban kézműves termékeket árulnak. A belépő sem drága, 4o MAD fejenként.
Ezután a hegyoldalon található felirat „Isten, haza, király” feletti erődhöz szerettünk volna felmenni, de amerre az út vitt, behajtani tilos tábla állta utunkat. Ha nem is olyan magasról, az autóút széléről is rálátni a városra.
Este 7-re kértünk a szálláson vacsorát, ideje volt hazafelé venni utunkat. Igazából nem is ettünk napközben semmit, egyszer beültünk egy kávézóba.
Az esti dugó ellenére sikerült pont 7-re hazaérnünk. A vacsorát a reggel felfedezett szépséges szalonban szolgálták fel. Citromos csirkét és húsgolyókat kértünk, ami mellé kaptunk ratatoulle-szerűséget, uborkasalátát, valamint cékla salátát. A főételt tagine-ben, hagyományos, mázas agyagkerámiából készült főzőedényben szolgálták fel. Anyu, ha olvasod, megettem a cékla salátát is! Marokkóig kellett ehhez elutaznom! Na nem teljesen olyan volt, mint az otthoni – finomabb- azért is ettem meg 🙂
Járt a vacsorához gyümölcs is, amiből én már csak keveset tudtam megenni.
