Gyors terepszemlét tartunk ezen a hétvégén Albániában. Az utóbbi időben egyre többet hallottam, olvastam Albániáról és gyönyörű képeket láttam a természeti szépségeiről. A járvány miatt egy darabig nem járt repülő, november 22-én indította újra járatait hetente kétszer a Wizzair. Most csak ketten megyünk, gyerekek otthon maradtak. Az út nem igényelt nagy előkészületet a repülőjegy vásárláson kívül, magyar kapcsolaton keresztül vesszük igénybe a szállást és az autóbérlést is.
Nem is tudom, utaztunk-e valahová ilyen kevés csomaggal: egy kis bőrönd (amit a fedélzetre felszabad vinni) és egy hátizsák. Még ezeket sem pakoltuk tele. Ennek következtében gyorsan letudtuk a kötelező köröket a reptéren, vagyis csak a biztonsági ellenőrzésen kellett átmenni. Az út csak másfél óra Tiranáig, nem nagyon volt idő unatkozni.
Szép, tiszta napsütéses, bár nagyon hideg időben indultunk otthonról, Tiranában viszont esős hét van, így a plusz 10-12 fok nem okozott akkora örömet, mint gondoltam. 13 órakor szálltunk le Tiranában, várt minket egy ember, aki a közelben lévő autókölcsönzőhöz vitt, ahonnan tovább robogtunk immár ketten a bérelt kisautónkkal a szállásunkhoz, a félórányira lévő Durresbe. Ahhoz képest, hogy olyan instrukciókat kaptunk, hogy a „Piccolo Mondo cukrászda melletti kávézóban fog várni egy fiatal srác”, könnyen megtaláltuk egymást. A szállás egy part menti épületben lévő lakás, oldal erkélyről kilátással a tengerre és a kikötőre (ez utóbbi nem túl szép). A bútorozás semmi extra, egyszerű, semmi nem illik semmihez, a berendezés sem túl átgondolt és kissé hiányos a felszerelés, kb. olyan, amilyenek régen nálunk is voltak a szállások. Nem sokat foglalkoztunk vele, éhesek voltunk, bementünk a belvárosba ebédelni.
Számunkra már hihetetlen, hogy van hely, ahol még nem kell fizetni a parkolásért. Hát itt nem kell, még a belvárosban sem, már ha le tudsz állni. Google barátunk segítségével egy kis olasz kifőzdében kötöttünk ki, amit egy nagyon kedves idős néni vezetett a fiával. Finom levest és tésztát ettünk. Jó érzéssel töltött el, hogy megértettem, amit a néni olaszul mondott és kérdezett, bár hosszú körmondatokban nem tudtam válaszolni, csak pár szóban. Evés után bementünk egy Spar üzletbe vizet venni és néhány élelmiszert másnap reggelre. Hazafelé vettük az irányt, de előtte végig kocsikáztunk a parti sétányon, aminek az elején a mi szállásunk is van.
Rengeteg szálloda, étterem, kávézó és üzlet található az út mindkét oldalán, sok új vagy nemrégen épült apartmanházakkal. Elsőre lehet, hogy egy felkapott drága üdülősor jut az eszünkbe, de azért ne nyugati színvonalat képzeljünk el, viszont határozottan megvan benne a potenciál. Ami jó, hogy ez nem kimondottan üdülő övezet, most is van élet, forgalom. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy nappal mi lesz a benyomásunk, mert így este hangulatos volt.
Amit világosban láttunk Albániából, az nagyon vegyes. Épp úgy vannak modern házak, épületek, mint lepusztult, bontásra váróak, még a belvárosban is. Az épületek stílusa mediterrán, de nem olyan jellegzetes, mint az olaszoké vagy a görögöké. Sajnos mivel korán sötétedik, sok mindenre nem volt időnk, ezért inkább az a terv, hogy korán elkezdjük a napot, hogy minél több mindent meg tudjunk nézni világosban.
A szálláson klíma fűtés van – érthető, hisz az év nagy részében nincs szükség fűtésre és nem ebben az időszakban jönnek a turisták – de csak egy készülék a nappaliban, nem fogunk bugyiban rohangászni, az biztos.
Ami a járványt illeti, a tiranai repülőtéren természetesen kötelező a maszk, de azon kívül a Sparban láttunk a dolgozókon, az embereken elvétve. A statisztikák szerint itt lényegesen kevesebb a fertőzött. A beutazáshoz elég volt a magyar védettségi igazolvány, vagyis a digitális igazolás verziója.
