A Rodon-fok (Kepi i Rodonit) könnyen elérhető szállásunkról és csodás látvány a kék és zöld szín találkozása, ahogy a tenger összeér a zöld dombokkal, ezért örömmel ellátogattunk ide ismét barátainkkal.
Ragyogó napsütés tette tökéletessé a látványt, melyet nem tudok megunni.
Ahogy az út minősége, a belépő díj sem változott, továbbra is 200 lek/fő és 100 lek/autó összeget kell fizetni a sorompónál a földnyelv végéhez közeledve.
Ezúttal nyitva találtuk a partra épült Szent Antal templom ajtaját, kihasználtuk az alkalmat és bekukkantottunk.
A partra leérve csatlakoztunk lélekben a napernyő alatt pihenő kutyával: csak bámultuk a tengert és élveztük a napsütést.
A tegnapi sok autóban való ülés után jól esett egy kis mozgás. Elsétáltunk Szkander bég várának romjához, mely mindössze negyedóra sétát jelentett. Na jó, csak addig mentünk, amíg felbukkant a szemünk előtt (legközelebbre is kell hagyni valamit :-)).
Az odavezető úton a szokásos kis „gomba” bunkerek helyett több, nagyobb domboldalba épített bunkert találtunk.
Elképesztő volt a látvány fentről, de iszonyatosan fújt a szél, nem sokáig maradtunk.
Az ebédet Patok lagúnánál terveztük eltölteni, ahol korábban mi sem jártunk, de ígéretesnek tűnt. Légvonalban mindössze 10 km-re van a Rodon-foktól, de mivel egy hegyen kell átvágni magunkat, autóval ez másfél órát jelent.
A táj erre is gyönyörű. Kevésbé forgalmas úton haladtunk, ami egy kis idő múlva véget is ért – legalábbis autóval nem tűnt járhatónak – pedig már láttuk a távolban a lagúnát.
A bal oldali kép jobb oldalán lévő hegygerincen kellett átjutni úti célunkhoz, ami a valóságban így nézett ki:
Kerestünk egy másik utat, ami visszafelé a hegygerincen lévő településeken keresztül vezetett le a túloldalra. Végre leértünk, amikor egy folyónál találtuk magunkat, amin olyan fahíd vezetett át, hogy első nekifutásra nem mertünk átmenni, olyan rozoga. Gondoltam nem jó jel, ha nincs itt senki, de nem kellett sokáig várni, hogy felbukkanjon egy kis furgon. Reménnyel töltött el bennünket, hogy nem kell újabb útvonalat keresni: ha a furgon átmegy a hídon, nekünk is menni fog.
Mi lányok gyalog mentünk át a hídon – úgy biztonságosabbnak tűnt és hát valakinek meg is kellett örökíteni a jelenetet 🙂
Innen már zökkenőmentesen folytatódott az út a lagúnáig.
Szinte a lagúna közepéig út vezet, melyen éttermek sorakoznak.
De nem ám akármilyenek! Lábakon álló kis házak, kabinok, amelyekben egy asztaltársaság fér el. Nagyon hangulatosak.
Elképesztően finom ételeket ettünk, egytől egyig: halak, saláta, grillezett zöldség és amivel eddig nem találkoztunk: hagyományos kukorica kenyér: vékony ropogós tészta tejföllel vagy joghurttal a tetején, valamint reszelt répa és uborka. Mennyei!!
Beának köszönhetően tágítottam a komfort zónámat: megkóstoltam a töltött tintahalat és a királyrákot is. A hal, amit választottunk – tengeri sügér – kimondottan finom volt. Szerencsére a pincérek a legtöbb helyen beszélnek angolul – annyit mindenképpen, amennyi szükséges – mert hát a google fordító hadi lábon áll az étel nevek fordításával, néha igencsak vicces szöveggel áll elő, ami nem igazán segíti a választást.
Remekül éreztük magunkat a hangulatos kabinban, nagyon jól laktunk, a kiszolgálás gyors volt, valamint kedves a pincér. Mindannyiunktól 5 csillagot kapott a Bella Vita étterem.
Teli hassal és elégedetten indultunk haza szállásunkra, ahol újfent megünnepeltük érkezésünket 🙂
