Nesty nem tud aludni, amióta itt vagyunk, ezért szolidaritásból felkeltem én is fél7-kor. Nem is volt baj, mert reggel még átnéztük a mai programot és bapakoltunk, mert este már Kyotoban alszunk. Egyrészt Jó döntésnek bizonyult a korai fél9-es indulás, mert a hozzánk közeli Shinagawa állomáson az utolsó poggyász megőrző szekrényt foglaltuk el, másrészt javában mentek még az emberek munkába, volt tömeg rendesen.
A nap első programjának Tokió legrégebbi templomát Senso-Ji-t tettük meg. Az Asakusa metró állomáson szálltunk le, és ahogy feljöttünk a felszinre, látható volt, hogy ez a rész már nem tartozik Tokió belvárosához, sokkal japánosabb volt minden, egyre kevesebb feliratot láttunk angolul. A Nakamise utcán mentünk végig, melynek mindkét oldalán árusok kinálták portékáikat. Az utca végén megpillantottuk a gyönyörű templomot.
Hatalmas és európai szemmel különleges. Itt is rendelkezésre állt a megtiszuláshoz viz (mint a Meiji shrine-nál tegnap), meg kell mosni a kezünket és az arcunkat. Nagy népszerűségnek örvendtek a szerencse pálcikák, melyeket egy hosszú dobozban össze kellett rázni, egyet az alján kivenni, megnézni a rajta lévő számot (külföldieknél ez azt jelenti, hogy összehasonlitani a rajta lévő irásjeleket) a sok kis fiók egyikén és kivenni belőle a lapot, melyen a szerencsénk vagy éppen balszerencsénk olvasható. Olvasás után a kis lapot összehajtogatják és egy drótos állványra rákötik. Több szentély előtt is volt lehetőség szerencsepálcát vagy szerencselapot húzni 1oo yenért.
Egy pár fős japán diákcsoport megkért, hogy fényképezzem le őket. Modtam Nestynek, hogy biztos az angolt gyakorolják, mert hát megkérhettek volna 1oo1 japánt is rajtam kivül és valóban, gyanúmat megerősiteni látszott egy másik csoport kérése, miszerint számoljak be, hogy hogy tetszett a templom és miért. Aranyosak voltak, mert nem sokat beszéltek angolul, ezért egy gépelt papirt tettek elém, amin mindez vázolva is volt, ha nem jöttem volna rá 🙂 Szerintem jó ötlet, hogy bedobják őket a mélyvizbe gyakorolni beszélni, idegeneket megszólitani. Persze nagyon udvariasak és tisztelettudóak voltak.
Nagyon érdekes volt a templom melletti kis kertecske, kisebb szentélyekkel, csak sajnos minden japánul volt kiirva, nem tudtuk, hogy melyiknek mi a jelentése.
Következő napirendi pont a Rikugien Gardens. Több szép park és kert is található Tokióban, mindegyikbe nem tudunk elmenni, erre esett végül a választásunk. A kert közepén egy szabálytalan alakú tó áll, a parton formára nyirt bokrok, amik már elvirágzottak, de fotók tanusága szerint virágzáskor rózsaszinben pompáznak. Csodás kék szinű hortenzia bokrok sorakoznak a kert egyik szegletében, egy másikban a romantikus buja növényzet Sintrára emlékeztet. Ma erősen sütött a nap, jól esett a fák árnyékában sétálni és időnként megpihenni.
Múzeumból is számtalanból válogathatunk, számunkra a Shitamachi Múzeum tűnt érdekesnek, ahol bepillantást nyerhettünk a korabeli japánok mindennapjaiba. A múzeummal szemben egy fajta növénnyel teli tó állt, amiből alig látszott ki a viz, csak amikor közelebb mentünk derült ki, hogy mi is az valójában. A múzeum látogatás után visszasiettünk a Shinagawa állomásra, ahol felszedtük a bőröndöt, foglaltunk helyet a Shinkansen szuperexpress-re és megkerestük, hogy melyik vágányról indul a vonat. Már vártuk, hogy leülhessünk, elfáradtunk a sok gyaloglásban. Az én lábam teli van ragtapasszal. 🙂 Két és fél óra alatt ért a vonat Tokióból Kyotóba megtéve kb. 46o km-et. Maximális sebessége 28o km/h. Nem ez a leggyorsabb vonat, hanem a Nozomi, de arra külön jegyet kellett volna venni és csak 2o perc a különbség.
Megérkeztünk Kyotoba, megkerestük a szállást, ami nagyon hasonló a tokióihoz az elrendezését és a méretét tekintve. Talán pár nm-re nagyobb és nem Hello Kitty-s a dizájn. 🙂 Megkérdeztük a szállásadót hogy melyik éttermet ajánlja vacsorázni, biztosabb az ő ajánlása, mintha találomra választunk egyet. Egy sushi éttermet javasolt, és bár egyikünk sincs oda érte, azt gondoltuk hogy ha már itt vagyunk, ki kell próbálni. Hogy ez mekkora élmény volt!!! Ott kezdődött, hogy itt tényleg semmi nem volt kiirva angolul, csak japánul. Próbáltuk kitalálni a rendszert: egy automatából sorszámot kellett nyomni, hogy asztalhoz jussunk. Voltak boxok és egyszemélyes asztalok is, a lényeg, hogy egy futószalagon mentek körbe a sushi tálak, és amelyik megtetszett, levetted. Minden asztalnál volt egy kijelző, ahol további ételeket lehetett rendelni (szerencsére fotóval ellátva). Most jól jött Nesyt nyomkodási mániája, hamar rájött a gombok jelentésére. A pluszban rendelt ételek egy futószalaggal feljebb nagy sebességgel közelitették meg a célasztalt. Jó móka volt 🙂 Az üres tényérokat az asztalban elhelyezett nyilásba kellett bedobni, mely feltételezéseim szerint a mosogatóban kötött ki, a kijelzőn pedig számolta az elfogyasztott mennyiséget. Azt hittem, hogy éhesen fogok távozni, de találtam egy-két jófogást. Nestynek felettébb tetszett az étterem, azt mondta, holnap is ide megyünk vacsorázni.
