Kezdőlap » Élménybeszámoló » 6. nap VDNH park, metróállomások 2.

6. nap VDNH park, metróállomások 2.

Ma kaptunk egy kis ízelítőt a hidegből, napközben 7-8 fok volt a hőmérséklet és a szél is fújt. Szükség volt a sapkákra és a kesztyűre. Elmetróztunk a VDNHk nevű parkba, amely Moszkva kiállítási központja, eredetileg a Szovjetunió gazdasági, műszaki és tudományos életét bemutatni hivatott, mely a gyakorlatban fontos propagandacélokat szolgált: a cél a Szovjetunió és a szocializmus elért sikereinek bemutatása volt. Erről árulkodik a Nemzetgazdasági Eredmények Kiállítása elnevezés is, röviden VDNHk. 

Közvetlen a metró állomás mellett található a monumentális, 100 méter magas Szputnyik emlékmű, mely egy kilőtt rakétát ábrázol. A titán kolosszust három évvel Jurij Gagarin űrutazása után építettek. Az emlékmű talapzatában található az Űrhajózási Múzeum.

Mondanom sem kell, hogy a park hatalmas az itteni méretekből és az oroszok megalomániájából adódóan. Az impozáns bejárati kapuval szemben az “Orosz nép háza” épület áll, előtte Lenin szoborral. Ha tovább haladunk a parkban, két nagy giccses szökőkút következik, ami azért nyáron, amikor működik biztos szép. Jelenleg jégkorocsolya pályát alakÍtanak ki a szökőkút körül.

A park vége felé található a Vostok rakéta másolata, egy Jak-42 tÍpusú repülőgé és egy SU-27 vadászrepülőgép az Űr pavilon előtt.

Megpillantottuk az Ócenáriumot, az az Moszkváriumot és jó ötletnek tűnt bemenekülni a hideg elől. Nem volt rossz, de gyakorlatilag ugyanaz, mint nálunk a Tropicarium. Hétköznap ellenére tele volt gyerekekkel. Végre egy hely, ahol nem kellett a női mosdónál sorba állni, kb. 2×25 db wc állt rendelkezésre 🙂  

A kiállítás területén található a híres Munkás és kolhozparasztnő szobor, valamint a volt szovjet tagköztársaságok és nagyobb városok pavilonja.

Madarak pihenőhelye 🙂

A szomszédban lévő Botanikus kertet is szÍvesen meglátogatnám tavasszal vagy nyáron.

Visszasétáltunk a metróhoz, majd haza a szállásra és ahogy előző este csináltuk, némi pihenés után elindultunk esti túránkra, a metró állomásokat megnézni. Tegnap este rájöttük, hogy érdemesebb este menni, amikor kevesebben vannak a metrón.

Nos ez a számÍtásunk nem annyira jött be, mert valamivel kevesebben voltak, mint napközben, de azért nem annyira. Az időt is alábecsültük, mert egyrészt irtó hosszú megállók vannak, másrészt az átszállási csomópontoknál érdemes megnézni mindegyik vonalon lévő állomást, amik között szintén meglehetősen nagy a távolság. Plusz közben kiugrottunk olyan helyeken is, amelyek nem voltak toplistások, de megtekintésre érdemesnek tartottunk. Szerencsénkre sok  kiemelt megállóhelyen jártunk már, amiket időközbem le is fényképeztünk, de még akad pár.

Addig is egy kis összefoglaló a metróról:

14 vonal
346 km hosszú 
2o6 állomással

Moszkvai metró térkép

A metró térkép rendezett, megszerkesztett képet mutat. Két körgyűrű kapcsolja össze a különböző irányokból befutó vonalakat.

Az állomások úgy vannak megépítve, hogy háború esetén óvóhelyként is lehessen használni és erre szükség is volt a II. Világháborúban.

A leghíresebb állomások nagy része az 5-ös vonalon, a körgyűrűn találhatók. Már volt róla szó, hogy ezek a báli hangulatot árasztó állomások Sztálin idejében készültek. Csillárok, márvány, freskók, szobrok, arany, réz…… nem a tömegközlekedésre asszociálnánk ezeknek a szavaknak a hallatán. Ha ehhez hozzátesszük a sarlót és kalapácsot, földrajzilag már betájoltuk magunkat 🙂 

Markszisztkaja

Nincs teljesen egyforma díszítésű állomás köztük, mindegyik más, de a stílusból tudni lehet, hogy ugyanabból az érából származnak. Van egy-két későbbi állomás, amelyet érdemes megnézni, de tény, hogy a legszebbek a Sztálini időszakból valók.

VDNH megálló

Nem csak a peronok szépek, de a mozgólépcsők közötti állólámpa sor is különleges hangulatot áraszt. Van idő elmerengeni, némelyik állomásról pl. a Taganskajaról, aminek a közelében megszálltunk – igencsak hosszú az út a felszínre. De nem ez a legmélyebben fekvő állomás, hanem a Park Pobedi, ami 84 méterrel van a felszín alatt és 3 percbe telik a mozgólépcsővel a felsznínre jutás.

Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy minden állomáson a mozgólépcső alatt egy kis üveg bódéban ücsörög valaki, aki figyeli a forgalmat. Nem tudom milyen sűrűn váltják egymást, de nagyon agysorvasztó munka lehet. Elképzelhető, hogy nálunk is volt ilyen annak idején Budapesten, mert nagyon ismerős. Rengeteg embert foglalkoztatnak a metrón, meg úgy általában. Este fél11-kor még egy nénike törölgette a márványoszlopokat az egyik peronon.

Közlekedni jól lehet, angolul is ki vannak írva az állomások nevei és angolul is bemondják. Érdekesség, hogy a könnyebb tájékozódás miatt a körgyűrűn az egyik irányban női hang beszél, a másikon férfi. Szintén a közlekedést segíti, hogy a csomópontoknál nem ugyanaz a nevük az állomásoknak, hanem más a külünböző vonalakon.

Az jó, hogy mindenhol rend és tisztaság van, de túlzásnak tűnik a sok biztonsági kapu és kamera. Gyakorlatilag minden be van kamerázva, metró, aluljáró, busz stb. Biztonsági kapuk is nemcsak a metróknál, főbb látnivalóknál vannak, hanem a bevásárló központoknál, múzeumoknál is. 

Bejegyzés felcimkézése: ,

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .