Kezdőlap » Élménybeszámoló » Érkezés Tokióba istanbuli átszállással

Érkezés Tokióba istanbuli átszállással

Szerettem volna Japánba elutazni (bár a kivánság lista élén Dél–Amerika áll), de nem hittem volna, hogy USA után ilyen hamar eljutunk Ázsiába is. Ezt a jegyet konkrétan kint foglaltuk, éppen reggeliztünk egy pékségben, amikor jött a hivószó: fare error, vagyis hibás árú jegy. Ilyenkor mindig fel van tüntetve példa foglalás, amit a saját igényeinkhez igazitunk, de most nem találtunk ezen az áron (5o.ooo Ft/fő!!! Bp-Istanbul-Tokio-Istanbul-Bp) más időpontban, csak ami a példafoglalás volt, de igy is lecsaptunk rá. Kicsit hazárdiroztunk, mert mindig megbeszéljük előre anyuékkal, hogy tudnak-e vigyázni a gyerekekre, de most nem volt rá lehetőség. Kihagyhatatlan ezen az áron még akkor is, ha csak egy hét.

turkey-216461_1920

Budapestről délután 2-kor szálltunk fel és kevesebb,mint 2 óra alatt Istanbulban voltunk, helyi idő szerint 5-kor landoltunk. Verőfényes napsütésre számitottam, ellenben esett az eső. Ez csak azért volt zavaró, mert a másik gépűnk indulásáig több, mint 8 órát kellett eltölteni, igy nem volt kérdés, hogy kimegyünk a városba. Jó tudni, hogy azoknak az utazóknak, akik min. 6 és max 24 órát töltenek tranzitban, a repülőtér ingyenes városnézést biztosit. Nagyon jól hangzik, csak sajnos mi nem tudtuk igénybe venni a szolgáltatást, mert az utolsó busz 4 órakor indult. Biztunk benne, hogy a Kék Mecsetet és a Hagia Sofiat meg tudjuk nézni, melyek közel találhatók egymáshoz, de az útlevél ellenőrzéssel és a metrózással több idő ment el, mint amennyire számitottunk, igy sajnos bezárt mindkét hely, mire odaértünk (nyáron 7.ig vannak nyitva). Persze élmény volt kivülről is látni mindkét épületet, de a lényeg belül lett volna. Annyi, hogy a metróról átszálltunk a villamosra, ezért láttunk is valamit a városból, mig eljutottunk az óvárosba. Végre elállt az eső és egyébként a hőmérséklet kellemes volt, úgy döntöttünk, hogy sétálunk néhány megállót visszafelé, úgyis fogunk ülni még eleget. Két megállónyira (Beyazit) a Sultanahmettől található a Nagy Bazár, ami szintén bezárt, igy a városnézés a szó szoros értelmében városnézés maradt.
istanbul-908534_1920
9 körül értünk vissza a repülőtérre, ettünk valamit és a maradék pár óra meglepően gyorsan elrepült a beszállásig. Alig vártam, hogy felszálljon a gép és aludhassak, már elég fáradtak voltunk hajnal 2 tájban. Megkaptuk a kis uticsomagunkat, papuccsal, zoknival, szemkötővel, füldugóval és fogkefével. Párna, takaró az ülésen, minden előkészitve az alváshoz. Melegételt is kaptunk nem sokkal a felszállás után, teli hassal még édesebb az álom. A menetidő 11 óra 35 perc Tokióig és noha nem igazán lehet kényelmesen aludni ülve, egy-egy egészségügyi séta alkalmával meglepően láttam a rohamosan csökkenő óraszámot az érkezésig a kijelző monitoron. 

Egyszer láttam rangsort a légitársaságokról és a Turkish Airline nagyon jó értékelést kapott. Valóban tökéletes a kiszolgálás, az ennivaló is kimondottan finom, még étlapot is kaptunk, hogy tudjuk mire számitsunk. Nagyon jól jött a szemkötő és a papucsnak is örültem, amit a csomagban kaptunk. A British Airwaysnek még van hova fejlődnie.  

……

Már csak két és fél óra van hátra és lehet, hogy arra sem lesz idő, hogy megnézzek egy filmet. Várom a reggelit v. ebédet?, mert korog a gyomrom és hallom az előkészületeket is egy ideje.

Tele a poci 🙂 Megint meleg ételt kaptunk, finomat, bár én most beértem volna egy kávéval és egy szendviccsel is. Nemsokára leszállunk. 🙂 Nagyon kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz az első benyomásom Japánról. Igazából csak a tömegtől tartok egy kicsit. A tájékozódástól nem tartok annyira. Ha Grúziában ki volt irva minden latin betűkkel, kizártnak tartom, hogy egy világvárosban ne legyen. 

…….

Megérkeztünk Tokióba! Felvettük a csomagunkat, átmentünk a vámvizsgálaton és vettünk automatából  prepaid sim kártyát adatforgalomhoz. Még itthonról megrendeltünk egy hetes időtartamra szóló vonatbérletet, ezt is be kellett váltani. Mondta az ügyintéző, hogy gyorsan töltsük a papirokat, mert még 3 perc van, amire én azt hittem, hogy azért mondja, mert bezár az iroda, de kiderült, hogy miattunk, mert indul a vonat. Oda is szólt a sinek mellett álló kollégának, hogy várjanak meg. Jól esett a törődés. 🙂 Beugrottunk a vonatba és megkerestük a helyünket. Sokkal kényelmesebb volt, mint a repülő, kétszer annyi hely a lábaknak, nagyobb asztal, pohártartó, akasztó stb. és meglehetősen csendes volt. Ez még nem az a fajta szuper gyors vonat, amit várok, hogy felüljünk rá, de ezt is nagyon élveztük. Olyan szürreális, hogy itt vagyunk! 🙂 

Időközben telefonált a vendéglátónk, hogy merre járunk. Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem sietünk annyira a vonathoz, mert kiderült, hogy nem áll meg ott, ahol nekünk le kell szállni. Jobb hiján a következő megállónál szálltunk le és metróval mentünk a találkozóhelyre. Rengetegen voltak még a metrón, pedig már fél11-re járt az idő. Teljesen olyan érzés volt, mintha most mennének haza az emberek a munkából. 

SAMSUNG CSC

Megtaláltuk egymást a vendéglátóval, pontosabban ő minket, de hát valljuk be, nem volt nehéz dolga. Utálom, hogy mindenhol lerí rólunk, hogy turisták vagyunk. Istanbulban még álcázhattam volna magam egy kendővel a fejemen de itt nem sok esélyt láttam. Mi, a házigazda egy fiatal lány, elvezetett a lakáshoz, majd miután lepakoltuk a cuccainkat, együtt elmentünk vacsorázni a közelbe. Ő és Nesty levest ettek tésztával, én pedig rizst hozzá szintén tésztába töltött husival. Finom volt mindkettőnk ennivalója, de a legbüszkébb arra vagyok, hogy mindezt pálcikával ettük. Mi nem beszél túl jól angolul, de a lényeges dolgokat megtudtuk beszélni. Vacsora után elköszöntünk egymástól és hazafelé beugrottunk egy szupermarketbe felmérni a helyzetet. Vicces, hogy az üzlet 25 óráig van nyitva.:) Itt más ritmusban élnek az emberek, azt már látjuk. Nagyon jó érzés, hogy éjszaka is biztonságosan sétálgathatunk.

Az idő nagyon kellemes, éjfél tájékán is 2o fok körül lehetett. Visszatértünk kislakásunkba és hamarosan nyugovóra térünk, hajnali fél2 van. 🙂
Bejegyzés felcimkézése: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .