Kezdőlap » Élménybeszámoló » Érkezés Torontoba 1. nap

Érkezés Torontoba 1. nap

Tavaly augusztusban jött velünk szembe egy Bp-Toronto-NY (BUD-YYZ-LGA) retúr repőlőjegy 45ezer/fő áron, amit rögtön le is foglaltunk az egész családnak. Igaz iskolaidőbe esik az utazás, de úgy döntöttünk, megpróbáljuk. Majd utólag kiderül, jó ötlet volt-e 🙂 Szóval volt időnk bőven lelkileg felkészülni az utazásra.

Az AirCanada légitársasággal utazunk, Torontoban mindkét alkalommal hosszú tranzittal. Odafelé annyira, hogy alszunk is egy éjszakát Torontoban és másnap vár ránk még egy kb. másfél órás repülőút New Yorkba. Délután 17 órakor szállunk le és másnap 12:30-kor fel, ezért a terv az, hogy megnézzük a Niagara vízesést, amennyiben időben leszállunk, felvesszük a bérelt kocsit és még legalább egy órával a 20:10-es napnyugta előtt odaérünk. Ha nem, akkor másnap 6 körül van napkelte és még lesz idő a check-in-re is. 🙂

A gép teljesen emberi időben, délután 1 órakor rendben felszállt Budapesten. Elég fapados a repülő, nincs lehetőség filmeket nézni, egyáltalán semmilyen kijelző nincs, ahol a repülési adatokat mutatnák vagy hogy hol tartunk, pedig szegény gyerekeket beizzitottuk, hogy nem fognak unatkozni, lehet majd mozizni. Bérelni lehet ipad-et ilyen célra, ha már tényleg nem tudna az ember mit kezdeni magával. Még szerencse, hogy kaját kapunk 🙂 Gyerekek egész jól meg is ették, de a biztonság kedvéért lapul egy-két rántotthúsos szendvics a hátizsákban. 🙂

Az út felét már megtettük, valahol az Atlanti óceán felett járunk. Szép napos az idő. A felhő réteg alatt időnként az óceán is felbukkan. Egyre több jégtábla boritja a viz felszinét, szinte már alig látszik a viz kékje. Ha eddig kétségeink lettek volna, hogy valóban jégtáblát látunk vagy a felhő viccelődik velünk, az egyre magasodó jéghegyek és hó boritotta táj eloszlat minden kétséget. Gyönyörű látvány. Ahogy repülünk tovább, teljesen eltűnik a szemünk elől az óceán és a jéghegyek, hófehér nagy mindenség terül el alattunk, melyet hamarosan újra felvált a felhő réteg.




Szerencsére kis idő elteltével újra lehet nézelődni. Teljesen tiszta az égbolt, nagyon közelinek tűnik az alattunk elterülő természet. Olyan, mintha egy kráterekkel teli holdbéli táj felett repülnénk. Vicces, ahogy egy-egy felhő pamacs árnyékát szemlélhetjük felülről. Egyre magasabb hegységek felett szállunk, melyek lassan ismét belevesznek a felhőkbe.

Egy kicsit mindannyian szundítottunk. Fanni boldogan használta a korábban Turkish Airlines-tól kapott éjszakai szettet, ami többek között tartalmaz füldugót, alváshoz szemfedőt. Milyen jó, hogy bepakoltuk!

Végre hoztak egy kis harapnivalót és innivalót. Nem mintha annyira éhesek lennénk, de az evéssel jól telik az idő 🙂 Már kevesebb, mint 4 óra van hátra. Márkó még az angolt is elővette tanulni. 🙂

Az út vége fele kicsit lassabban telt, de összességében véve szerintem nem volt vészes. Helyi idő szerint 16.20-kor leszálltunk és meglepően gyorsan átjutottunk a bevándorlási részen, a csomagokat is gyorsan megkaptuk. Úgy készültünk, hogy nem vesszük fel a poggyászt, de kiderült, hogy ilyen hosszú tranzitnál nem őrzik a csomagokat, mindenképpen fel kell venni. Gyorsan meg kellett még keresni az autóbérlő céget. Részletes tájékoztatást kaptunk, csak azt felejtették el leírni, hogy ha megérkezünk a kijelölt helyre, hívjuk fel őket, jön egy kocsi és elvisz a cég telephelyére. Viszonylag gyorsan kiderítettük, hogy mi a teendő és telefonáltunk nekik.

Annak ellenére, hogy a vártnál gyorsabban végeztünk a reptéren, sajnos mégsem maradt elég idő, hogy elmenjünk a Niagara vizeséshez, holnap reggelre marad a program.

A szállást Airbnb-n foglaltuk, Toronto külvárosában egy kertvárosi részen. Tipikus amerikai utca, tipikus amerikai házakkal. Kb. 20 perc alatt meg is érkeztünk. A házigazda egy nagyon kedves, szimpatikus hölgy. A mi szobánk az alagsorban van, ami alapvetően buli helység, bárral, billiárd asztallal, de gondolom a kihasználatlanság miatt inkább igy hasznosítják.

Kanadai szállásunk

…. és az utca

Nem birtunk rögtön lefeküdni, még gyorsan visszamentünk Torontoba egy gyors autós városnézésre, lássunk is valamit Kanadából. Modern, magas üvegtornyok hatalmasodnak a város fölé, köztük a még magasabb CN toronnyal. Szívesen eltöltenénk még több időt, de vissza kell sietni lefeküdni a korán kelés miatt és hát már a szervezet is jelez. Itteni idő szerint 10-kor kerülünk ágyba, ami olyan, mintha hajnal 4-kor feküdnénk le.

Bejegyzés felcimkézése: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .