Reggel 5-kor ébresztett a telefon. Leirni is rossz, de még rosszabb volt felkelni, de mindent a cél érdekében 🙂 5.45-kor már a kocsiban ültünk és elindultunk a Niagara vizeséshez. Szerencsére a reggeli forgalommal ellentétes irányban haladtunk, 1 órát kalkulált a navigáció. Nem sokkal a célállomás előtt bementünk egy Mekibe reggelizni. Otthon már mondtuk a gyerekeknek, hogy itt nem olyan szép és jó a Meki, mint nálunk, de persze nekünk nem hittek, igy legalább saját maguk is meggyőződhettek róla. Márkó nagyon szeretett volna amerikai palacsintát enni, pedig ő sokkal jobbat csinál (igen, szokott 🙂 ). Sajnos sokkal több időt elvesztegettünk itt, mint kellett volna. Igaz, hamar odaértünk a vizeséshez, de kevesebb időt tudtunk ott tölteni. Parkolni a látogatóknak kijelölt fizetős parkolóban lehetett, ami 20 kanadai dollár egész napra (kb. 4e Ft), az ott töltött egy óránkra vetítve elég húzós ár. 8 óra után valamivel értünk oda, szép napsütéses időben és ahogy számitani lehetett, nem sok látogató volt még.
Az egyik utcából már látni lehetett a vízesés egy részét az ún. Amerikai vízesést, ez már az Egyesült Államok felén van.
Amerikai vízesés, Niagara
A parkolóból a Lópatkó nevú vízeséshez gyalogoltunk, ez az, amit a legtöbb fotón látni lehet. A vizzuhatag zöld színben pompázott, óriási vízfelhőket kibocsátva magából, ahogy a felverődő vízpermet átláthatatlanná tette a kilátást.
Azt hittem, hogy a vízesés közelében bárhol állunk vizesek leszünk, – készültünk is dzsekikkel -, de csak egy szakaszon fújta ránk a szél a vízpermetet és csak ott volt hangosabb a többinél. Nehéz volt ejönnünk, jó pár órát el lehetett volna még tölteni, de sürgetett az idő. Gyorsan el is indultunk, mielőtt leadtuk a bérelt Mazdát, megtankoltunk, majd kivittek minket az autóbérlő cégtől a terminálra. Óriási a repülőtér, a becsekkolás is min. 11 helyen történik, mert nekünk a 11-es számúhoz kellett mennünk. Szinte már mindent maguknak az utasoknak kell csinálni automata terminálokon: checkin-t, csomagfeladást, belépéshez szükséges ellenőrzést (ujjlenyomat szkennelést, adatok megadását, fénykép készitést, útlevél szkennelést). Egyedül a biztonsági ellenőrzés zajlik a szokásos módon. Persze van személyzet is, de lényegesen kevesebb.
Sajnos nem volt két óránk az indulás előtt, amikor odaértünk a reptérre és a biztonsági ellenőrzésnél is veszitettünk időt – az egyik táskánkat alaposabban is átvizsgálták – , de a nagyobbik probléma az volt, hogy a gépi belépési ellenőrzésen Zsolt nem ment át, egy nagy X-et kapott a papirjára. 🙂 Erre az esetre van a személyzet, ugyanúgy sorba kellett állnunk, mintha nem történt volna meg a gépi ellenőrzés, hogy leellenőrizze, minden rendben. Ekkor már éreztük, hogy a repülő nélkülünk fog felszállni. Némi családi nyomásra előre furakodtam, hogy jelezzem a sort irányító dolgozónak, hogy mindjárt indul a gépünk, de csak széttárta a kezét. Azt válaszolta, hogy nem engedhet előre, mert más is lehet ilyen helyzetben. A sorban álló kb. 3. ember hallotta a beszélgetést és nagyvonalúan maga elé engedett, majd az előtte álló két ember is. Ez még nem volt elég az irányítónak, a köztünk lévő maradék 10 embertől is megkérdezte, hogy nem probléma-e nekik, hogy ha előre megyünk. Ez aztán a demokrácia! Mindenki nagyon segitőkész volt és beleegyezően bólintott. Hiába a többiek nagyvonalúsága, a határőr elég lassan ellenőrizte az okmányainkat és még az sem volt elég, hogy 1oo méteren rekordot döntöttünk futásban: nélkülünk szállt fel a repülő. Ez a nap két szempontból is különleges: 1. Ma van Zsolt szülinapja 2. Életünkben először lekéstünk egy repülőjáratot 🙂 Az első ijedtség után gyorsan kiderült, hogy semmi okunk rá, mehetünk a következő járattal, kb. óránkánt mennek a repülők New Yorkba.
Átrakattuk a jegyet, igaz nem a következőre, hanem az azutánira sikerült csak, mert már tele volt a gép. Nagyon rendes volt az ügyintéző hölgy is, aki a kapunál várt minket, intézett nekünk fejenként 10 dollár értékű kaja kupont, hogy amig várakozunk, tudjunk enni. Lehet,hogy a 3 gyerek miatt szántak meg?? 🙂
Ahol nyomogatni lehet valamit, ott gyorsan elmegy a várakozási idő 🙂
A New York-i gép már olyan volt, mint amilyet idefelé vártunk: kijelző a széktámlán, filmnézési lehetőség (igaz fülhallgatót vásárolni kellett igénybe vétel esetén) wifi és a szokásosnál nagyobb hely a lábnak az economy részen is. Nem sokáig tudtuk élvezni, mert összesen kb. másfél óra volt az út.
4-kor szálltunk le New Yorkban. Itt már nem volt gond a bejutás vagyis a reptérről kijutás, leszállás után rögtön mehettünk a csomagokat felvenni. Megcsapott a nagy meleg, 30 fokot biztos mutatott a hőmérő. Kanadában kellemes meleg volt, 2o-25 fok körül, de állitolag két hete még hó volt. Hirtelen jött a meleg, mert én is figyeltem az időjárást.
A ma esti program annyiból állt, hogy megkerestük a szállást, leugrottunk a legközelebbi szupermarketbe ennivalót venni és készülünk a lefekvéshez. Holnap is fittnek kell lenni 🙂
Az utca, ahol megszálltunk
Nagyon jól, képszerüen írod le az élményeiteket, szinte, mint ha magam is ott lennék! gondolom, hogy ez a kis „baleset” is végül egy élménnyé válik,vált. köszi.. Az én legkuszább repülőutamat majd egyszer elmesélem a Zsoltinak, de miért is kapott egy X-et?
Nem derült ki. Bármi apró eltérés lehet névben, nem sikerült jól a fénykép, vagy csak nem volt szimpatikus az automatának 🙂