Meglepően korán ébredtünk reggel, azok után, hogy tegnap viszonylag későn feküdtünk le és a repülőn sem aludtunk. Michael, a szállásadó javaslatára nem kocsival mentünk be a városba, hanem metróval, aminek itt Bart a neve. Elsétáltunk a nem túl közel lévő megállóhoz, ami reggel még jól esett, de hazafelé már nagyon nem hiányzott. Az Embarcadero megállónál szálltunk le és utunkat egyenesen a 33-as móló felé (pier 33) vettük, ahonnan indulnak a kishajók az Alcatrazhoz, mivel meg volt előre a jegyünk és nem tudtuk mennyi idő alatt érünk oda. A hajóút kb. 1o-15 percig tartott, a szigeten pedig 2 órát töltöttünk. A börtönt 1963-ban zárták be, mert költséges volt fenntartani. Érdekes volt látni az akkori állapotokat. A sokakat foglalkoztató kérdésre, hogy szöktek-e meg rabok az Alcatrazból igen a válasz, de nem túl sokan, többüket elkapták és voltak, akik belefulladtak a SF öböl vizébe. Belül a börtön úgy néz ki, mint amilyennek a filmekben is látjuk. Az egyik folyosót Broadwaynek nevezték el a rabok, ahol az óra található a falon pedig Time’s square-nek. 🙂 Egyénileg látogattuk az épületet, de kaptunk audio guide-ot és jópofa volt, hogy a narrátorok itt dolgozott börtönőrök voltak illetve néhány elitélt is kapott szöveget. A szigeten nem csak börtön működött, a börtönőrök és más dolgozók is itt laktak családjaikkal.
 |
| Alcatraz börtön |
Az Alcatraz túra után továbbsétáltunk a rakparton a népszerű Fisherman’s warf-hoz, ahol ajándékboltok, éttermek tömkelege található. Némi pénzt nekünk is kellett költeni, megvettük a hazatéréshez nélkülözhetetlen hűtőmágnest 🙂 Kezdtünk éhesek lenni, de nem rajongunk a zsúfolt helyekért, inkább tovább haladtunk és kerestünk egy másik helyet, ahol nincsenek annyian. A következő mólónál hangos állat ricsajra lettünk figyelmesek. Egy egész csapat fóka – lehettek vagy ötvenen -, pihengetett a mólón, a turisták meg fényképezték őket. Egyébként elég sok a turista, annak ellenére, hogy november vége van. Az Alcatraz túrák is tele voltak, nem is akarom tudni, hogy mi van it nyáron.
 |
| Fókák |
Betértünk enni egy bisztrószerűségbe. Nagyon hangulatos kis hely volt, a filmekből ismert piros mübőr bárszékekkel, boxokkal, minden asztalon zenegéppel. Mi mást lehetett volna enni, mint hamburgert. Most még szívesen megettem, de szerintem pár nap múlva már minden bajom lesz tőle 🙂
A következő tervezett látnivaló is a közelben volt, egy II. világháborús hajó és US Pampanito nevű tengeralattjáró. Bevallom, engem egyik sem érdekelt különösebben és szerencsémre a hajó zárva is volt, csak azt kellett megvárnom, amíg Nesty a tengeralattjárót megnézi. Ezúttal úgy döntöttem, hogy inkább leeszem a belépő árát (USD 15).
A tengeralattjárótól pár méterre található egy mechanikus játékgépek múzeuma és tekintettel arra, hogy ingyenes a belépés, kár lenne kihagyni. Rengeteg nagyon régi játékgépből álló magángyűjtemény, amiket persze ki is lehet próbálni.
 |
| Musee Mecanique |
A Golden Gate-n kívül a Cable car-ról nevezetes San Francisco. Több útvonalon is közlekedik ez a villamos, ami attól egyedülálló, hogy nem fentről kapja az áramot, hanem alulról és nem a kerekei hajtják, hanem egy kábel húzza. A legjobb szerintem az benne, hogy nincs zárt ajtaja és lehet lógni a fellépőn. Biztos mindenkinek megvan ez a kép valamelyik filmből. 🙂 Még nem fogyott el az összes látnivaló a listánkról, de az idő annál inkább sötétedésig, ezért úgy döntöttünk, hogy nem várjuk ki a sort, hogy felszállhassunk a Cable Car-ra és továbbgyalogoltunk.
 |
| Cable car |
Tényleg vannak nagyon durván meredek utcák, a közlekedési tábla is jelezte, hogy csak az útra merőlegesen szabad parkolni. A következő úticél is egy ilyen meredek utca volt, a Lombard street, melynek különlegessége, hogy egy szakaszon kacskaringósan megy az út, de elég szűk, az egyenes szakaszokon csak egy autó fér el és nagyon látványos alúlról nézve, ahogy haladnak le egymás után a a kocsik a szerpentinen. Persze Nesy mondta, hogy ide kocsival is eljövünk, nem hagyja ki, hogy ne menjen ő is végig rajta 🙂
 |
| Lombard street kanyargói |
Az autósok felettébb nagy nyugalommal vették tudomásul,hogy a fényképező turisták elállják az utat és türelmesen megvárták, amíg továbbhaladhatnak. Bennem az átkelés Grúziában mély nyomokat hagyott, továbbra is átrohanok az úton, pedig semmi szükség rá, simán megállnak a kocsik. Dudaszó is ritkán hallatszik.
Sajnos besötétedett, ezért visszaindultunk a metróhoz. Nagyon sokat mentünk, fájt már a lábunk, egy kis szakaszon buszra is felszálltunk. A metrón is tömeg volt, leülni nem lehetett, és a szállás is még vagy 2 kilométerre volt a megállótól. Gondoltam, hogy fel fogunk szedni néhány kilót a sok hamburgertől és társaitól, de ha ennyit fogunk menni, aggodalomra semmi ok 🙂 Hullafáradtan estünk be az ágyba.
