08.27.
Nehezen, de felkelt a család fél7-kor és egy óra múlva már a kocsiban ültünk. Kb. Granadáig nem is szólt senki senkihez, mindenki bámult ki a fejéből. 150 km, 1 óra 45 perc autóúton.
Még otthon online vettük meg a jegyeket az Alhambra-ba, (felnőtt jegy 14 EUR per fő, gyereknek 15 éves korig 8 Eur. ), mór stílusú erőd és palota épületegyüttesbe.
Legkorábbi időpontnak a 10 órát mertük bevállalni, de ez így jó is volt, mert kellemes volt az idő, a látogatás vége felé kezdett el meleg lenni. Szerencsére hatalmas és fás parkoló áll a látogatók rendelkezésre, nem kell verekedni az árnyékos helyekért.
Habár a Palota területén belül vannak eligazító táblák, sajnáltam, hogy nem kaptunk térképet, amin folyamatosan lehetett volna követni, hogy merre járunk. Az épületeket (Alcazaba, a Palacios Nazaries és a Generalife) külön is meg lehet tekinteni, ezért mindegyikbe való belépéskor ellenőrizték a jegyet és a személyigazolványt is.
Messziről és kívülről nem túl látványos az erőd és a paloták, de a Palacios Nazaries csipkés burkolatai ellensúlyozzák a szerény külső megjelenést. A kis zárt belső udvarok, valamint a kert lélegzetelállító. Megszámlálhatatlan csobogó, medence és szökőkút található az Alhambra területén. A rengeteg növénynek hála sok az árnyék.
Rengetegen voltak, nem nagyon lehetett úgy fotózni, hogy valaki ne legyen a képen. Pár kép Ízelítőül, többit otthon feltöltöm.
Mindenképpen cipőben érdemes menni és nem papucsban vagy vékony talpú szandálban, mert szinte végig kavicsos a burkolat. Kivéve, ha valaki kifejezetten talpmasszázst is szeretne 🙂 Gyors járásúaknak min. 2,5 órát, többieknek legalább 3 órát érdemes számolni a palota megtekintésére.
Még több kép Alhambráról itt.
Alhambra után Tibi javaslatára elautóztunk a fél órányira lévő Sierra Nevada tetején lévő síparadicsomba. Felmentünk egészen a legtetejéig, 2500 méter magasra. Nagyrészt kopár szikláról lévén szó, fent is sütött a nap ezerrel, a szél ellenben lényegesen csökkenti a hőérzetet.
Egyrészről érzékelhető a nagy magasság, ugyanakkor hihetetlen is volt, hogy 2500 méter magasan vagyunk. Talán mert elég gyorsan feljutottunk vagy mert nincsenek nagy fák, erdők, amik eltakarnák a kilátást, belátható az egész hegység. Lányoknak nem túl praktikus pisilés szempontjából, a hegy másik oldaláról is látszik, ha valaki legugol.
Elég sok bringással találkoztunk. Úgy látszik, nyáron ez az ő terepük, kihívás feltekerni a csúcsra.
Visszafelé csodálatos látványt nyújtott az Embalse de Canales nevű tó a magasból. Le lehetett térni az útról egy keskenyebb, alárendelt útra, amelyik a tó jobb oldala felé vitt Güéjar Sierra településen keresztül, naná hogy ezt választottuk. Gyerekek rezignáltan, időnként nagy sóhajok közepette vették tudomásul, hogy majd minden kanyarban kiugráltam jobbnál jobb szöget keresni a legjobb fotóhoz. Baromi meleg volt, ez alatt a rövid idő alatt is perzselte a nap a bőröm.
Miután leértünk a hegyről, az A-44-es autóúton, majd az N-340-es jelzésűn haladtunk Malaga felé. Ez az út sokkal változatosabb volt, mint amin idefelé jöttünk, tele alagúttal, viadukttal.
Vártuk már, hogy haza érjünk, sokat ültünk az autóban. Vacsora, pihi után ezúttal Márkóval és Fannival tettünk egy sétát a parti sétányon, hogy tudjanak ajándékot venni a barátaiknak. A zsebpénzükből áldoztak Mekire is. Náluk ez olyan, mint nálam a hűtőmágnes, mindenhol ki kell próbálni, hogy milyen 🙂
