6 után keltünk egy kicsivel, hogy vissza tudjunk menni a Fushimi Inari Taisha shrine-hoz. Kicsit elszomoritott, hogy esőkopogásra ébredtem, de mire elindultunk, elállt az eső. A szentélyek mellett a másik látnivaló a Torii kapuk sokasága, több ezer kapu áll egymás után, a kiinduló pontnál olyan sűrűn, hogy szinte alagutat képeznek. Ha a kijelölt irányt követjük, meglepődve tapasztaljuk hátranézve, hogy minden oszlopon felirat található. A korai kelés jutalma a turisták nélküli fotó készitése volt.
A kapuk egy hegyre vezetnek fel s le, azt terveztük, hogy végigmegyünk alattuk, de miután jó sok gyaloglás után sem értünk a hegy tetejére, fáradtság miatt és idő hiányában visszafordultunk. Szándékunk ellenére letértünk az útvonalról és egy kis patak mentén, nagyon szép környezetben sétáltunk le a hegyről, teljesen máshol kilyukadva, mint ahonnan elindultultunk. Némi gyaloglás árán megtaláltuk a vonatállomást és a központi állomásra siettünk, ahonnan shinkansennel Himejibe utaztunk. Himejibe egyetlen dolog miatt mentünk, a Himeji palota miatt. Kb. Egy órányi vonatozás után megérkeztünk a városba. Le akartuk tenni a poggyászokat megőrzőbe, de sajnos az összes szekrény foglalt volt, kénytelenek voltunk magunkkal vinni.
A palotát hamar megláttuk, az állomással szemközti sugárút végén található. Most hamar megtaláltuk a buszmegállót és két megálló múlva meg is érkeztünk. Innen még néhány száz méter volt a bejáratig, amit csak azért vettünk zokon, mert már nagyon fáj a lábunk a sok gyaloglástól és az eső is elkezdett esni. Úgy látom, a japánok szivesen használnak esernyőt, ha esik azért, ha süt, akkor meg napernyő gyanánt. A csomagokat szerencsére ott tudtuk hagyni a bejáratnál. Állitólag sok nevezetességnél van megőrző. Nem kellett mindig, ezért nem figyeltem, de az biztos, hogy a vonatállomásokon mindenhol van.
Himeji palota
A 6 emeletes fehér palota tényleg lenyűgözően néz ki. Nagy terület tartozik hozzá, de a turistáknak a főépületen kivül csak egy kis része látogatható. Mindenhol le kell venni a cipőt, van, ahol polcokon kell hagyni, itt mindenki kapott egy nejlon szatyrot és abban vitte a cipőjét. A japánok mindenre figyelnek, az esernyők is kaptak egy nejlon tokot, hogy ne csöpögjön le a viz róla. Fa boritott mindent a plalotában, a padlótól a mennyezetig minden. Az emeletekre meglehetősen meredek lépcsők vezettek, nem is tudom, hogy tudták használni régen, utólag szerencsére csináltak korlátot. Kicsit csalódással töltött el, hogy hiába másztunk fel a 6. emeletre, üres tereken mentünk keresztül, sehol egy berendezési tárgy vagy bútor. Rendben, hogy a japán stilus egyszerű, össze sem lehet hasonlitani az európai giccsparádéval, de azért valamit vártam. Kétségkivül impozáns épület kivülről a palota, de drága kitérőnek tartom, a belépő is a duplájaba került az eddigieknek (1ooo yen/fő).
Rögtön visszasiettünk az állomásra, mert ma még sokat utazunk, Tokiótól északra Nikkoba. Foglaltunk helyet a vonatra, ami ingyenes, csak sorba kellett állni érte az irodában, igy már arra sem jutott idő, hogy vegyünk valamit enni, rohantunk a vágányhoz. A shinkansen-en nincsen büfékocsi, de mozgó árus igen, vettünk egy szendvicset. Tokióban át kell szállni, nem sok időnk lesz ott sem, de talán még tudunk ott is venni valamit. Reggel óta könyörgöm egy kávéért, de nincs rá idő. 🙂
Falatkák a vonatra
……
Épp hogy csak annyi időnk volt Tokióban, hogy megkeressük, honnan megy a másik vonat és a vágányhoz legközelebb eső bódéban vettünk ennivalót és vizet. Egy óra vonatozás, még egy átszállás és 9 körül megérkeztünk Nikkoba. Holnap a Világörökség részéhez tartozó templomokat nézünk meg és Nikko Nemzeti Parkot látogatjuk meg.
Nikko hangulatos kisvárosnak tűnik, amennyire ezt meg tudtam állapitani a sötétben. 2o percnyi gyaloglás után végre megérkeztünk. Ez egy családi ház, japán stilusú szobával. Szivacs a földön, alacsony asztalka, rajta a teázáshoz szükséges eszközök. Szerintem még pár ilyen szoba van kiadó, közös a wc és a fürdő, de úgy látom, hogy mi vagyunk ma az egyetlen vendégek.
Nagyon kedvesek a háziak, szabadkoztak, hogy nem jöttek ki elénk, amikor megtudták, hogy sétáltunk. Ha tudtuk volna, hogy hivhattuk volna őket…! Megkérdeztük van-e reggeli, azt mondták, hogy csak japán. Nesty mondta, hogy jó lesz az is. Hát, fogalmam sincs mit kapunk, de rizs lesz benne, az biztos.
A japánoknak soha nem fáj semmilyük? Az idősek is le tudnak ülni és feküdni a földre? Nekem most nagyon nehezemre esik leülni, úgy fáj a lábam. Még két napot töltünk Japánba, nagyon gyorsan elrepül ez a rövid idő, de ezt a tempót nem tudnánk sokáig ditkálni.
